Van a gyülekezetünkben egy cigányasszony, vele beszélgettem ma megint.A nyári táborban beszélgettem vele először hosszabban. Illetve - kivételesen - inkább hallgattam. Nagyon durva, alig értem, miről beszél. Mármint azért, mert egy teljesen más világban él, mint én. Egyrészt van benne egy egyszerű, szeretnivaló bölcsesség, jórészt a hitéből fakadóan. De a társadalmi-kulturális távolság teljesen mellbevágott. Milyen az ő világa, te jó ég! Micsoda hétköznapok, micsoda félelmek. Vagy vajon azok egy része csak a tudatlanságából/tanulatlanságából származik? Ahogy a körülötte levő világot érzékeli, befogadja, az valóban a valóság? (Jó, tudom, nincs olyan, hogy objektív valóság, de ez még nekem is soknak tűnik.)
Néha kérdeztem, aztán megint csak hallgattam. Közben próbáltam magamnak fordítani mindazt, amit hallok. Próbáltam összerakni a kontextust a háttérismereteim, a filmélményeim alapján. Leginkább a Dallas Pashamende ugrott be...
Ma épp arról volt szó, hogy a fia miért hagyta ott az iskolát, hogyan bántak vele a kollégiumban, hogyan próbálta elkerülni a bajt. Hogy ő nem mer egyedül elmenni a városba, hogy a buszmegállókban a "kolompárok" uralkodnak, akik "pont olyanok, mint te, nem lehet felismerni őket" (mármint olyan fehérek, az ő nézőpontjából a "kolompár" cigány éppúgy fehér, mint a magyar), hogy mennyire félt, amikor egyszer pesten járt a nyolcadik kerületben, hogy nekünk fogalmunk sincs, hogy azok mögött a kapuk mögött milyen világ van, és milyen emberek. Satöbbi.
És én teljesen kész vagyok. Nem tudok mondani semmit. Sőt még gondolni se. A másik testvér, aki szintén hallgatta őt, próbál tanácsokkal segíteni, de a reakciókból érezhető, hogy ez egy egész más világ. Ahol röhejesek a tanácsaink...
És mégis: Istennek nincs lehetetlen: ez az asszony megtért, gyakorlatilag egyetlen Biblia segítségével, amit a férje hozott neki valahonnan, mondván, ő szeret olvasni. És remélem, hogy ez az Isten ismeri az ő világát, és vezeti a maga egyedülálló bölcsessége szerint...
