Nem is tudom, mit írjak le ide, a titkos naplóm, meg a jegyzeteim tele vannak vele :D
Szóval: ne hidd, hogy az alcím alapján elolvastam volna. Azért olvastam el, mert 1. olyan valaki ajánlotta, akinek adok a szavára, legalább annyira, hogy megnyitottam a linket, amit olyan rendes volt, hogy odatett a poszthoz :))) 2. Már az első oldalon belevágott a lecsóba, és láttam, hogy ez a téma most nekem húsba vág, és 3. mert a címe rímelt egy számra, ami egyszer épp szembejött, amikor nagyon fontos volt.
Az író egy pszichiáter, pszichológus, mittomén (mindkettő), és hosszasan fejtegeti, pl. hogy mi a szeretet és mi nem, és hogy milyen elképzelések mögé vagyunk képesek mi emberek elbújni. Hogy mekkorákat hazudunk magunknak, meg ilyesmi. Már eleve ez is nagyon kegyetlen, de akkor jön még csak a java: elkezdi boncolgatni, hogy mi a kegyelem, a bűn, stb. Valami egészen eredeti módon. A pszichológiából indulva és hát szerintem a Bibliához érkezve.
A bűnről szóló fejezetet bele is tettem a növekedem blogba, hogy meglegyen, annyira érdekesnek találtam.
Még egy megjegyzés: amíg a pozitív pszichológia valahogy úgy látja, hogy az egyén képes magát Münchausenként kihúzni a mocsárból, addig ez önfegyelemről, feladásról, fájdalommal járó növekedésről beszél. Hitelesebb nekem valahogy.
Jaj, elég a krumplim, abbahagyom!
