2011/08/29

A Facebook anyukája


 A Facebook anyukája

Nagyon bírom az ilyen embereket, meg az ilyen sztorikat, amik rávilágítanak, hogy nincs sikerrecept, hanem emberek vannak. És hogy igenis egyes embereken áll vagy bukik minden.
Meg hát mindig az érdekel a legjobban, milyen volt a gyerekkora, miből lett a cserebogár, és itt is hangosan beszél, hogy "édesanyja főiskolán tanított, majd otthon maradt a gyerekekkel"...

Ő az, aki aki felfuttatta az AdWordsöt és az AdSense-t. És én bírom ezt a Google filozófiát, hogy "you don't have to be evil to make money"

...a fiatal lány a következő két évet a szegénységgel kapcsolatos munkával töltötte, többek közt indiai lepratelepeket járt ...
 jelentős szerepe volt a cég jótékonysági ágának, a Google.org-nak a létrehozásában is
 – Valaha úgy gondoltam, soha nem fogok a magánszektorban dolgozni, ám rájöttem, hogy ezek a cégek milyen mértékben képesek megváltoztatni a világot – mondta el egy beszédében erről az időszakról. A Google-nál töltött ideje alatt visszatért Indiába a cég helyi kirendeltségének fejlesztésén dolgozni. – Nem kórházakat építettünk, hanem a világgazdaságot fejlesztettük. Sok tekintetben úgy érzem, ennek még nagyobb hatása volt, mint annak a munkának, amit korábban végeztem itt –tette hozzá.

De a duó legalább olyan jól működik, mint amennyire nem illik össze. A The New York Times szerint minden hétfő reggel és péntek délután legalább egy órát négyszemközt beszélgetnek. – Nincs tabutéma, így soha nem gyűlik össze feszültség – vallja Sandberg. – Megcsinál mindent, amihez nekem nincs kedvem – nyilatkozta Zuckerberg. – Foglalkozik a reklámstratégiával, személyi ügyekkel, politikai kérdésekkel, és irányítja a vállalatot – mondja a Facebookvezér, aki magát inkább elemzőnek és stratégiaalkotónak tartja.
 Zuckerberg azt mondja: nyíltságát és őszinteségét szereti legjobban Sandbergben. A munkatársak pedig azért kedvelik, mert nagyobb megbeszéléseken mindenkinek kioszt egy-egy dicsérő szót, ám négyszemközt azt is azonnal elmondja, miben kell még fejlődnie. – Egy családtagnak könnyű lenne azt mondani, amit hallani akar, de ő inkább elmondja az igazat, még akkor is, ha az fájni fog a másiknak – mondta róla a sajtóban a testvére, Michelle. – Szerintem tartozunk a másiknak az igazsággal – reagált erre Sandberg.

2011/08/26

Karmacoma

Lemerült a roncsautóm akksija és kiment a program a rádióból, ezért egy száz éve benn levő kazit hallgattam (mert kazettás magnó van ám benne - nagyon retró vagyok!) És még mindig nagyon jó volt hallgatni a Karmacomát!!!


2011/08/24

2011/08/22

Balatoni objektum-látogatás :)

Samu nemrégiben készített egy Balatonos kampányt a 7mérföldes portálon, aztán kedvet kaptunk és élőben is megnéztünk pár "objektumot". Én utálom az ún. "látnivalókat", de egész más így, hogy már a szívemhez nőtt a játékban - főleg mivel én ellenőriztem az objektumokat (illetve némelyiket én csináltam).
Na én jó alany lennék ezekhez az oktató játékokhoz - engem, úgy látszik, át lehet nevelni velük. Kár, hogy a gyerekek nem rohannak fejvesztve, hogy ott játsszanak...

 Ó a régi, ó a Balaton… | 7merfoldes.hu  
www.7merfoldes.hu

2011/08/18

2011/08/17

Ne mondd, hogy nem látod az Ördögöt...

Candyswipe - ez a játék a végzetem! Tisztára addiktív - máris több óráért felelős, pedig csak tegnap este töltöttem le. Önuralmat nem lehet letölteni valahonnan?
Pár hónapja van meg az androidos telefonom, azóta próbálom "belakni" - olyan alkalmazásokat tenni rá, amelyek segítségével jobban tudom szervezni az életem. Eddig sikerült is; még  P&O trackerem is van :D - tegnap pont azt töltögettem, és teljesen odavoltam a lehetőségek tárházától (épp csak hőmérőzni nem tud) ... és akkor van az alkalmazásoknak egy másik csoportja, ami azért van hogy elvegye a felszabaduló időt, agykapacitást ... Ne mondd, hogy nem látod az Ördögöt...

2011/08/08

18+

Tegnap nagykorú lett a házasságunk :)))
Asszem este ki is derült, hogy tényleg :)))


Csak egy gondolat ide...

Van egy növényünk, egy pálma, amit nászajándékba kaptuk az egyik barátunktól. Ez az egyetlen növény, ami kibírta az én "gondozásomat" ennyi éven át. De tavaly már olyan ronda volt: ami új levelet hozott, az már eleve félig száraz volt, mire végleg kinőtt.
A férjem tett rá egy megjegyzést, hogy ez mit jelképez, amit ide most nem írok le, (csak sejtetem, ugye), de a lényeg, hogy egyszer csak fogtam magam, és levágtam mindkét ágát... vagy megdöglik, vagy megújul felkiáltással.

Na szóval ... HAJT! Nem száraz leveleket.
Lehet megújulni a növénynek - és lehet nekünk is :)

2011/08/02