Amíg teljesíthető volt, amit az iskolában kértek, szó nélkül megcsinálta a feladatait. A gondok csak akkor kezdődtek, mikor hülyeségeket kezdtek követelni (pl fogalmak magolását 3.-ban). Ilyesmire nem volt hajlandó, és én nem is erőltettem, szerintem is hülyeség ugyanis. Nem volt különóra, de még ún. "tanulás" sem otthon. Nem ellenőriztem a házijukat sose. (max ha kérték, segítettem, de ilyen nem sok volt). Helyette volt sok játékuk, meg igyekeztem mindig eléjük adni, ami láttam, hogy érdekli őket. Ebbe mondjuk jó sok energiát fektettem. Inkább ebbe.
Így se lett kimondottan rossz tanuló. Meg hát tanárfüggők a jegyek, ugye... Mivel a felvételi meg kompetencia alapú ... hehe ... bekerült volna az elit gimibe is (csak nem akar oda járni), pedig nem is járt felkészítőre, mint más gyerekek, évek óta, csak hogy sikerüljön a felvételi.
Vekerdy
A kreativitás főleg a divergens gondolkodás sajátja: az, amely ezerfele szalad, asszociál, keresi az utakat. A hagyományos iskola a konvergens gondolkodást szereti, azt bátorítja, azt emeli föl. A tehetséges, kreatív gyerek, amikor felelni szólítják és hirtelen mindenféle eszébe jut, leültetik és rossz osztályzatot kap, mert „mit beszél össze-vissza” – eközben aki a megtanult és „egyedül üdvözítő” módon elhadarja a választ, azt megdicsérik. Nem véletlen, hogy az eminensek kevésbé sikeresek az életben, amely mindig új és új probléma, kihívás elé állítja őket, és a megoldás megtalálásánál néha kifejezetten hátrányos a régi sémák alkalmazása.
Mivel az iskolai eredmény nem korrelál az életben elért sikerekkel, miért is hajtjuk a gyereket, hogy jó tanuló legyen? Vekerdy tanácsa az, hogy – ha már hagyományos iskolába jár – hagyjuk, hadd legyen „rossz tanuló”. Ne szorítsuk két malomkő közé, ha már az iskola teljesítménycentrikus, ne követeljünk tőle mi is „teljesítményt”, ne kínozzuk otthon korrepetálással, ehelyett adjunk érzelmi biztonságot, ölelést, együttlétet, közös reggelizést.
