A zalaegerszegi Válicka citerazenekarhoz érkeztek vendégségbe, a TRAC amatőr színházzal meglevő együttműködésük kapcsán. És kábé véletlenül, mert akik jöttek volna, nem értek pont rá, így ezt a kis fiatal zenekart karolta fel a TRAC vezetője, és hozta el hozzánk. Három fiatal srác, 20-25 évesek.
Mikor odaértek este anyukámékhoz, ők nem sokat beszéltek, csak annyit kérdezett az egyik, hogy ismerjük-e Lajkó Félixet.
Akkor még nem is sejtettem, hogy nekik is van egy kis Lajkójuk... (a videón a középső).
Hát ez valami varázslat. Pont amit nagyon szeretek: a legtökéletesebb összhangja a klasszikusnak, a spontaneitásnak és a vad punk ritmusnak. És nemcsak egy koncert erejéig, hanem kis létszámú, bensőséges koncertek sorozata és napokig tartó kitettség annak a spontaneitásnak és pozitív energiának, ami áradt belőlük. Csak néztük őket és mosolyogtunk egyfolytában.
Ez a jobb agyféltekés működés: minden hangszer a számukra, és mindent észlelnek a környezetükből: a sötétítő-tető tartópóznája hirtelen alkalmi táncpartnerré változik, a hangszereknek minden oldalát, élét és szögét bevonják a zenébe, de ugyanígy a széklábat is. A busz ventilátora dünnyögésének frekvenciáját is felvették, és jó húsz percig morogtak úgy, csak úgy poénból...
Konzervatóriumba jártak (azt hiszem, ketten), de abbahagyták - hát azt hiszem, értjük miért. Bár a kis Lajkó most folytatja mégis.
Felléptek az Őrségben a Hétrétország fesztiválon is. Erre rászerveztek a botfaiak egy egész napos buszos kirándulást, ami érdekesen alakult :D
Mindenesetre, nagyon sajnáltam, hogy a Veleméri templomba nem akkor mentünk, amikor épp egy Bach koncert volt, hanem pár órával előbb. Gondolom, úgy jobban érdekelte volna őket - és engem is. Node ami a következő állomáson történt, az valami hihetetlen volt: Megkérték a kis virtuózt, hogy játsszon Bach-ot a fatemplomban... Először csak állt a kotta felett, és végigmeditálta a zeneművet. Aztán belekezdett. Hát az valami varázslat volt, még el is sírtam magam rajta. Nekem egy ajándék volt ez a fiú, akár milyen öntörvényű is egyébként... Szerencsére az nem az én problémám, én csak élveztem az élményt, amit kaptam tőlük. Teljesen kizökkentett a hétköznapi valóságomból, és nagyon jót tett ez most. A másik két srác is fantasztikus egyébként, és nagyon érdekes volt látni, ahogy tolerálják a kis szélvészt, és próbálnak igazodni hozzá. Valószínűleg nem keveset kíván tőlük, főleg a másik hegedűs sráctól. Ő is nagyon jó egyébként, nagyon bírtam a karakterüket.
A másik téma ide: mi mindent elmondanak a mai fiatalokról, hogy csak a kütyüiken lógnak, nem tudnak már a valóságban élni, meg miegymás. Na az ő kezükben nem láttam telefont. Állítólag jogsijuk sincs. És ők is mai fiatalok. Ennyit az általánosításról. Jó volt látni ezt.
És ezzel együtt: érdekes szerepet játszott a Facebook a kommunikációban, és ez egy érdekes és jó tapasztalat volt most nekem. Nem voltak túl beszédesek ezek a srácok, inkább a hangszereikbe bújtak állandóan. A gitáros fiú pl mindenhova cipelte magával a gitárt. A kis Lajkó még ebéd helyett is azt pengette. No meg én is full introvertált vagyok ugye, úgyhogy a mosolygáson túl odáig jutottam csak, hogy megkérdeztem, van-e nevük, aztán otthon utánanéztem a neten, és utána elmondtam nekik, hogy tetszik, amit láttam (elektronikusban is tolják). Ennél tovább nemigen jutottunk :D
Aztán a piacon, majd a Folk-kocsmában levideóztam őket, feltettem a Facebookra, megtaggeltem a zenekart, meg az események oldalait is, és ez érdekes következményekkel járt:
- Az egyik srác egyszer bekéredzkedett valakihez netezni valamilyen ügy miatt, és meglátta a videót, meg is osztotta a zenekar oldalán. Aztán utána jött szélesen mosolyogva, hogy köszöni, tök jó, és akkor tudtunk egy kicsit beszélgetni. Két introvertált a FB segítségével kommunikál :)
- Az események oldalai miatt rengetegen látták, tovább osztották és lájkolták a videókat, ezzel kicsit felpezsdült a város, picit kapcsolódtak a különböző eseményeken részt vevő emberek.
- A falusiak (ahol voltak a francia fiúk) a kirándulás miatt is összerázódtak kicsit, meg a videók, képek utóélete a Facebookon, majd utána a másnapi program is egy csomó apró kapcsolódást teremtett.
Nem voltak profik a videóim: sem a telefonom felbontása, sem a technikám (max a szemem), viszont egyedül én voltam az, aki egyből reagáltam, és föltettem, profin jelölgettem (végre volt értelme, hogy értek a nüanszokhoz is :D ), és így mindenhova eljutott, aki érintett volt. És így a Facebook segítségével gyorsan összefogtam a Yaman Triót, az otthoni rajongóikat (ők is lájkoltak, kommenteltek), a botfaiakat és a városiakat. És ezúttal mindez igazi volt, illetve a valóságnak a kiterjesztése, nemcsak ilyen virtuális hülyéskedés, amit mindig szoktam csinálni :D
Jó volt a valósághoz használni a Facebookot.
(Valami ilyen munkát kéne keresnem? Hol van ilyen? Ki kell még találni?)
