Valamikor az ősszel erőt vett rajtam az elkeseredés, hogy egyre kevesebb a munka. A kedvenc Google-ös projektemet lezárták, a másik is alig csordogált, a nyelvoktatás sem kifejezetten szárnyalt. És elgondolkodtam, hogy lehet, hogy mégis zsákutca ez a független élet, és valami normális munka után kellene néznem. Felmentem jó pár álláskereső portálra, és teljesen depressziós lettem, egyrészt attól, hogy azt sem tudom mi vagyok - még iparágat sem tudtam választani, - másrészt attól, hogy nincs is semmilyen legalább kicsit is nekem való munka errefelé. Belegondoltam, hogy még legalább 20 év vissza van az aktív éveimből, és az több, mint amennyit eddig dolgoztam... És akkor arra gondoltam, mi lenne, ha most lennék pályaválasztás előtt? Merre mennék tovább? Mivel nem tudtam erre sem válaszolni, elkezdtem a MOOCokat (online egyetemeket) nézegetni, hátha ihletet kapok.
Olyan nagyon nem kaptam, de eltettem magamnak egy kurzust, hogy hátha nekiállok: a Harvard CS50 című, januártól induló Introduction to Computer Science kurzusát.
Egyik érdekes és váratlan élménye volt az elmúlt pár évnek, hogy az 1989-ben hátrahagyott, a középiskolából származó informatikai irányultság - aminek akkor egyáltalán nem látszott semmilyen kapcsolata a mindennapi valósággal, - nem tűnt el a fejemből nyomtalanul, hanem lépten-nyomon kiderült a számomra, hogy kifejezetten élvezem az algoritmikus gondolkodást igénylő kihívásokat. Néha meg is fordult a fejemben, hogyha most lennék pályaválasztás előtt, biztos megpróbálnám. Mindenesetre a gyerekeimbe rengeteget fektettem ezen a téren, jobban mondva, adottságként kaptak egy csomó dolgot tőlem: észrevétlenül belehúztam őket magammal az internet adta kreatív kalandokba. És gondoltam, majd ők tuti erre a pályára kerülnek.
Az a vicces, hogy pár éve még például a weboldal készítésről is azt gondoltam, hogy majd a gyerekeim fognak megtanítani rá. Aztán nem úgy lett...
Később sok mindent hozott az ősz: mindenféle ellentmondásos lehetőségek bukkantak fel a semmiből, majd tűntek is el jó sok tépelődés után ugyanoda, úgyhogy a január rettentő kevés munkával, valamint sok szabadidővel közeledett.
Így került elő a kora ősszel elmentett link, és egyszer csak tágabb összefüggésben kezdtem látni a történéseket:
1. Visszaforgatjuk az idő kerekét, és egyben előre is: egyetemre fogok járni, online, és informatikát tanulok. Nem a gyerekem, hanem én.
2. Nemcsak én, hanem a gyerekem is. Annyira tanácstalan a jövőt illetően - velünk együtt. És annyira hidegen hagyja az iskola, az okos feje ellenére - illetve pont azért. És úgy tűnik az elmúlt időszak történéseiből, hogy nincs még vége a küldetésemnek a nagyobbik fiammal kapcsolatban, sőt, vissza lettem oda kergetve. Vajon ezért nem jött össze semmi???
Talán a pici korában kapott elhívásom lett most felfrissítve? Amiről az utóbbi években azt hittem, hogy már nagyjából bevégeztem: felnőtt már, megy a saját feje után, nem nekem kell motiválni többé...
Tehát belevágtunk. És hatalmas élmény nekem. Én, aki annyi mindent kritizálok és utálok az oktatásban, most olyan helyre kerültem, ami egyszerűen minden tekintetben lenyűgöző. Fantasztikus az előadó, profin szerkesztett a tananyag: inspirál és leköt. Nehezek a feladatok, sok időt ölök bele, de sok a flow élmény, és amikor működik, az akkor epic win. Nagyszerű, hogy miközben otthon vagyok bezárva, egyben egy nagyszerű közösségben is, ahol mindig találok olyan srácokat, akik szívesen segítenek, ha elakadok.
És meglepően bejött eddig a fiamnak is. Amit alig mertem remélni: érti az előadásokat, és látszik, hogy őt is magával ragadja. A feladatok baromi nehezek neki, de furcsa módon, még mindig nem adta fel. Segítek neki, elmagyarázom. Hol kiakad, hol mégis jön, hogy csináljuk.
Olyan az egész, mint amikor 8 éves korában megvettük neki a SimCity-t, de nem értette, így neki kellett ülnöm, hogy megtanuljam, játsszak, és így inspiráljam. (Ó, mekkora függés lett belőle!) Aztán meghatározó élmény lett a világ-felfogásában, az nagy összefüggések megértésében. Most egy kicsit nagyobb léptékű SimCity van...
Még nem tudom, mi lesz ennek az egésznek az értelme, de most látni valóan erre mutattak a nyilak, és egyelőre annyi biztos, hogy ilyen kalandokat sohasem képzeltem volna :)
