A domb alján pedig egy árok van - csak hogy izgi legyen ...
Néha már kezdek kétségbeesni, mennyire felnőttek, hogy már az udvarra se akarnak lemenni, mert "Mi abban a jó?" Annak örülök, hogy van a lakóparkban egy fiú, aki a társaság motorja, és unatkozik eléggé ahhoz, hogy ne bánja azt a hálátlan feladatot, hogy egyfolytában cseszegeti a gyerekeket kaputelefonon, hogy jöjjenek már le. Őszintén szólva ez meglehetősen idegesítő néha, de időközben rájöttem, hogy tulajdonképpen hálás vagyok érte, mert ha ő nem lenne, a gyerekeim le se mennének már az udvarra.
Tegnap azt hiszem elkapta S.-t hazafelé, és megegyeztek, hogy mennek csúszkálni, úgyhogy így ő végre kimozdult. A nagyobbik meg egyszer csak észrevette az ablakból, hogy a többiek a szemközti dombon gurulnak lefelé (gyakorlatilag inkább gurultak, mint csúsztak), és rögtön feléledt benne a gyerek. Indult is - volna, ha nem jött volna a kérdés, hogy: 1. van-e sínadrág 2. van-e hócipő 3. mivel fog csúszkálni. Akkor anya ugorjál, és teremtsél ilyesmit, de rögtön ám, mert ő indulna. Hála Istennek, ráment a tavaly turkált hónadrág, még jó volt a régebbi hócipő, szánkónak meg a saját fejlesztésű (visszaváltható) TESCO szatyorba applikált párna szolgált. És így elvoltak jó két órát a hóban, hazajöttek tökig elázva, mint régen, összevizezték az egész lakást a cuccokkal, mint régen, én meg boldog voltam, hogy mégse nőttek fel még teljesen :)
Amúgy ezt a szemközti dombot talán tavaly gyalulták le, az idén már nőtt rajta némi növényzet, ezért sikerült most csúszkálni rajta. Eddig nem volt a környéken ideális szánkózóhely. Ennek is csak az az egy szépséghibája, hogy egy árokban végződik, ami szerintem tök veszélyes, de úgy tűnik, a gyerekeket nem zavarta, hogy ott kötnek ki.
