Megmérettetett...

Nos. Felvették a kölyköt középiskolába. Abba, amelyikbe jelentkezett. Bekerült volna a válogatós (elit, törtetős) gimnáziumba is, de nem akart, és nem akartuk oda. Bár be kell vallanom, kicsit nehéz ellene menni a közfelfogásnak egy olyan helyzetben, mikor mindenki, de tényleg mindenki (tanárok, szülők, család) úgy gondolkodik, hogy a gyerek iskoláztatásának lényege az, hogy minden iskolatípusban úgymond "felkészítjük" a következő fokozatra. Tehát sosem hagyjuk, hogy kibontakozzon az egyénisége, hogy felszabadult legyen vagy ilyesmi, hanem felkészítőkre, különórákra járatjuk amellett, hogy természetesen mindent megteszünk, hogy az iskolában teljesítsen. Na hát ez az, amihez én nem kívántam és ezután sem kívánok partner lenni. Én azt szeretem, ha játszanak, ha azzal foglalkoznak, ami érdekli őket, semmi felkészítő, semmi zeneiskola, különóra meg ilyenek. (Na jó, azért angolul megtanítom őket az ellenállásuk ellenére is). Zenélni is járnak, meg sportolni is, de olyan helyre, amit élveznek. És mindkettő a családban van többé-kevésbé. Szóval nagyjából belenőttek, nem csak beírattuk, és járni kell...

És ez nem azt jelenti, hogy direkt azon vagyok, hogy ne tanuljanak. Csak épp nem azt értem tanulás alatt, hogy mindig a következő iskolafokozatra gyúrunk, hogy aztán a végén ott álljunk a szép diplománkkal, szemben az élettel, csodálkozva, hogy senki nem mondja, hogyan tovább. Meg hogy köze nincs a valóságnak a tanultakhoz. Tudom én, milyen az. Én pont ez voltam.

Mindkét gyerekem kiválóan teljesített az iskolában, annak ellenére, hogy nem kértem őket számon itthon. Egészen addig, amíg teljesíthető és ésszerű volt, amit ott kértek. Ez nagyjából az alsó tagozat. Utána meg tanárfüggő a dolog, de leginkább a hülyeség burjánzása figyelhető meg. Amihez én nem vagyok hajlandó asszisztálni, még akkor sem, ha rosszak a gyerek jegyei. Amúgy megfigyeltem, hogy pont annyit dolgoznak, ami pont elég ahhoz, amit épp el akarnak érni (vagy kerülni). Se többet, se kevesebbet. Ez egy nagyon fontos kompetencia szerintem. Sokkal fontosabb, mint a megfeleléskényszer. Nekem az utóbbi volt meg, örülök, hogy a gyerekeim másképp működnek, és a világért sem akarom megnyomorítani őket ezzel. Viszont megtanítom őket otthon egy csomó olyan dologra, ami érdekli őket, amikkel az iskola nem tud mit kezdeni, pedig fontosabbak az életben, mint hülye fogalmak magolása - amik egyébként egy kattintással bármikor elérhetőek. Kivéve az iskolát. Mert az egy olyan környezet, ahol vissza kell menned ötven évet, és az akkori elvárásoknak megfelelni.

Szóval, otthon tanulódik pl. a pénzkezelés, pénzügyek, politika (ez apuka felségterülete, főleg), publikálás a neten, blogolás, Facebook és egyebek hatékony használata, hit, zene, angol, eligazodás a világban, stb, stb.

No de azért bennem volt a para mégis, az említett okok miatt, hogy hogyan fog ez a dolog vizsgázni az iskolaválasztásnál?

És prímán vizsgázott. Úgy látszik a gyerek, ha kell, teljesít. Szóval megnyugodtam. És igyekszem a helyemen lenni a továbbiakban is, bár a kamaszkor feladja a leckét, nehéz tudni, mit kell elengedni, mit nem...

S. a tesója plüssállat iskolájában tanult meg olvasni...

Megíródik a lecke valahogy - ahogy épp kényelmes...

Többszáz plüssállat életét igazgatják otthon - jó lesz az még valamire...