Samu fiam (11) három éve hűségesen írja a
Bodriland blogot a gyerekszobában
lakó rengeteg plüssállat életéről. Igaz, kívülállóknak nehezen követhető
amiről hadovál, de nem is ez a lényeg. Hanem hogy közben megtanult
fogalmazni, publikálni, blogot szerkeszteni, fotózni, Analyticst
nézegetni (amit eleinte anyamatics-nak hívott),
Facebook oldalt
létrehozni és üzemeltetni, stb. Mindezt játszva...
És a blog hároméves szülinapjára összehozta
ezt a kis interaktív cuccot, egyedül. És már az első feltöltésnél futott! Ami nekem ritkán szokott összejönni. Alig kellett valamit megmutatni neki az elején, és szinte hibátlanul megcsinálta, pedig nem olyan egyszerű kezelni azt a szerkesztőt... Komolyan, tisztára büszke vagyok rá.
Kérdezte valaki, hogy hogyan tanulta meg. Végül is nem kell mást csinálni, mint otthon lenni, és előttük csinálni mindezeket a dolgokat :) Aztán a gyerek jön, néz, kérdez, ő is akar. Akkor kicsit megmutatni, ötletet adni a témához, vele együtt csinálni. Aztán megy minden a maga útján. És minden újabb kihívásnál ugyanez: előttük járni, ihletet adni (ha kell), segíteni továbblépni, megmutatni, aztán hagyni magára a dolgot. Meg persze az előzmények, de arról most nem írok.
