Újra és újra rácsodálkozom arra, hogy mennyire bele tudnak merülni az olvasásba, egy olyan korban, amikor ez egyáltalán nem magától értetődő. Tegnap voltunk a könyvtárban, és kivettünk pár könyvet. És az ilyen könyvtáros napokat mindig csendes, olvasós napok követik. Amik aztán fokozatosan elmúlnak, persze.
És ilyenkor mindig csodálkozom, pedig sok tudatosság volt az ilyen irányú nevelésben.
Örülök, hogy olvasunk, szóval. Ezúttal én is. Egy nagyon jó könyvet (A járatlan út). Új módszerekkel: kivettem a könyvtárból is, és általában papírom olvasom, de le is töltöttem, és copy-paste módszerrel jegyzetelek. A lényeg pedig megy a naplómba, hogy tudjak rajta később is gondolkodni. Mert ezen muszáj. Ezen érdemes. Mert ez az én járatlan utam is.
