WTF is gamification after all?

Ez nem lesz egy közérthető poszt - előre szólok, - csak ki kell írnom magamból, úgy érzem.

Gamifikáció... kezd borzasztó idegesítő lenni, amit ez alatt a címszó alatt látok-hallok mostanában.

Számomra Jane McGonigal előadásával kezdődött minden, és odavoltam.  Imádtam a könyvét, a játékait. Bár csak a SuperBetterrel játszottam, de pusztán olvasni is jó volt a többit. Voltak kritikáim, kétségeim, de mégis: borzasztó nagy kúlságnak tűnt az egész.

Mostanra meg... szinte görcsbe rándul már a gyomrom, ha meghallom ezt a szót.

Írnak és beszélnek össze-vissza mindent. Pl hogy mindent gamifikálni fogunk és királyság lesz, csak idő kérdése; vagy épp azon elmélkednek, hogy meddig jó, és honnan nem. Van már neki kurzus a Courserán - meg lehet tanulni... Kaptam is egy könyvecskét, amit az ottani előadó írt, és bár okos dolgok vannak benne, és elmondja, hogy nehéz tudni a tutit, vegyes érzéseim voltak miatta. Talán akkor először, azóta meg gyakran. Valahogy a gamifikáció ilyen hívószóvá avanzsált, amit a céges világban kötelező lesz gyakorlatba emelni, ha valaki nem akar lemaradni. És innentől kezdődtek az ellenérzéseim. És egyre szimpatikusabb az az alak, aki azt mondja, hogy mindez bullshit (Ian Bogost).

Nekem azért kezd bullshitté állni össze az egész, mert

1. Kezdem egyre inkább nem érteni, hogy mi is az új a nap alatt? Végül is, nem volt már így is egy csomó játék az oktatásban, a vállalati tréningeken? Ha pedig a PBL (points, badges, leaderboard) részre gondolok, nem tudok elvonatkoztatni két teljesen analóg példától, ami a könyvecske olvasása közben vetődött fel bennem:

a.) a Sztahanovista mozgalom, a szocialista munkaverseny (leaderboard, badges)

b.) az iskola, mindenestül: a jegyek (points), a jó tanulók kiemelése, jutalmazása (badges), szintlépés - a következő osztály, stb. És nem utolsósorban, hogy mindez egy zárt rendszer, önálló, csak ott érvényes szabályokkal. Akkor ez egy játék??? Jahogy nem önkéntes....upsz. Mér', egy cégnél önkéntes lesz?

Most a videojáték elemektől valóban valami merőben új született?

De nem csak rossz mellékízű példák vannak.

Vegyük például a tájfutást (rendes nevén tájékozódási futás). Ez nálunk a fiúk kedvenc sportja. Szóval ha kirándulni megyünk az erdőbe vagy sétálni a városba, az nekik uncsi. De ha ugyanezt térképpel, tájolóval, kitűzött ellenőrzőpontokkal, versengésből teszik, az mindjárt kúl. Mi ez, ha nem gamifikáció? És ez egy 100 éves sport. Most már digitális a csekkolás, számítógép számolja az eredményeket, utólag be lehet jelölni az útvonaladat a netes térképen és összehasonlítani a többiekével, de a lényeg nem változott. És nem most találták ki.

Vagy a másik, amin szoktam még gondolkodni: az IKEA. Ha valaki legózássá alakítja az egyébként unalmas és nehéz bútorszerelést, az nem gamifikáció? És ez is 50-60 éves sztori már.

Szóval  mi új van a nap alatt???

2. A játékosság: Jane McGonigalt olvasva, az volt a legmarkánsabb gondolat, ami megfogalmazódott bennem, hogy ilyenek emberek nem keletkeznek csak úgy, emögött egy fantasztikus nevelés és egy játékos élet van. Amiket ő csinál, ahhoz nagyon kivételes képességek kellenek, azt nem lehet csak akárhonnan leakasztani. És akkor most tanfolyamon tanítják? Ehhez egy élet kell, nem egy tanfolyam. Ennek a nagy része nem egy módszer, amit el lehet sajátítani, ez egy különleges talentum.

Találtam nemrég egy érdekes tanárembert, aki a felsőoktatásban próbálkozik gamifikációval: egész konkrétan a Bibliaismereti kurzusát próbálja játékká varázsolni. Ő is elgondolkozik a bullshit-kritikán, és szememben pl. ő a jó példa. Belőle belülről jön a játék.

Az egyik ismerősöm egy hasonló, lelkes (magyar) pedagógust nemrég "ösztönös gamifikátor"-nak nevezett. Ezen elgondolkodtam. Lehet-e másmilyen? Szerintem vagy ösztönös vagy semmilyen. Illetve de, valamilyen: erőltetett, izzadságszagú - vagy épp átlátszóan pénzéhes...