(A felirat a jobb alsó sarokban bekapcsolható).
Én személyesen meg úgy véltem, hogy ez egy nagy árulás. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy amire felesküdtem, a kutatásra -- a kutatás célja ugyanis nem más, mint irányítani és megjósolni - azaz tanulmányozni a jelenségeket, épp kimondottan annak érdekében, hogy azok irányíthatóak és megjósolhatóak legyenek. És most, misszióm során, míg én megpróbáltam irányítani és megjósolni a dolgokat, kiderült, hogy a válasz az, hogy sebezhetőnek kell lennünk, és fel kell adnunk az irányítást és a jóslást. Nos, ez nálam egy kisebb összeomláshoz vezetett (...) De tényleg. Én összeomlásnak neveztem, a pszichiáterem meg spirituális ébredésnek hívja. Az, hogy "spirituális ébredés" persze jobban hangzik, mint hogy "összeomlás", de biztosíthatom Önöket arról, hogy tényleg összeomlás volt. És félre kellett raknom az adataimat, és kellett keresnem egy pszichiátert. Hadd mondjak el valamit: az önismeret ott kezdődik, amikor az ember felhívja a barátait, és megvallja: "Azt hiszem beszélnem kellene egy szakemberrel. Tudnál ajánlani valakit?" Mert a barátaim közül öten azt válaszolták, "Hááát... Nem szívesen lennék a pszichiátered." (Nevetés) Mire én: "Mit jelentsen ez?" Mire ők: "Semmi, semmi, csak úgy mondtam. Csak ne vidd el majd hozzá a mérőrudadat." Mire én: "OK."
Úgyhogy találtam egy pszichiátert. Amikor először találkoztunk Dianával -- elvittem a listámat, arról, hogy mit gondolnak a teljes szívvel élők, és leültem. Az első kérdése az volt, hogy "Hogy vagy?" Mire azt válaszoltam, "Jól. Köszi." Mire ő: "Min mész épp keresztül?" És ez egy olyan terapeuta, akikhez terapeuták járnak, mert eleve kell ilyenekhez járnunk, ugyanis jól működik a hülyeség-mérőjük. (Nevetés) Azt mondtam hát neki, "Nos, a következő a helyzet. Küszködöm." Mire ő: ""És mivel küszködsz? Mire én: "Hát van ez a sebezhetőség nevű valami. És tudom, hogy a sebezhetőség van valójában a szégyen és a félelem mélyén, és az érdemességért folytatott harc mélyén is, de ugyanakkor, úgy tűnik, a sebezhetőség a gyökere az örömnek, a kreativitásnak, a valahová tartozásnak és a szeretetnek is. És hát azt gondolom, van ezzel egy kis gondom, és szükségem lenne egy kis segítségre." És még azt is mondtam: "De ide figyelj, csak semmi családi cucc, és semmi gyerekkori szarság." (Nevetés) "Mindössze néhány jó stratégiára lenne szükségem." (Nevetés) (Taps) Köszönöm. Mire ő így reagált. (Nevetés) Mire én: "Nagy baj van, ugye?" Mire ő: "Se nem nagy a baj, se nem kicsi". (Nevetés) "Hanem pont olyan, amilyen." Mire én: "Te jó ég, ez borzalmas lesz." (Nevetés) És az is volt, meg nem is. És körülbelül egy évig tartott. És persze, mint tudjuk, vannak olyan emberek, akik, ha felismerik, hogy a sebezhetőség és a szeretet fontos dolgok, feladják a játszmájukat, és átadják magukat ennek a felismerésnek. Ám... A/ én nem ilyen vagyok, és... B/ még csak nem is ilyen emberekkel barátkozom. (Nevetés) Úgyhogy nálam ez egy egy évig tartó utcai harc volt. Egy iszapbirkózás volt. A sebezhetőség ütött egyet, én meg visszaütöttem. És bár elvesztettem a meccset, meglehet visszanyertem az életemet.
Mikor érzitek magatokat sebezhetőnek?" És másfél óra alatt kaptam vagy 150 választ. Mert szerettem volna tudni, mit gondolnak az emberek. Amikor meg kellene kérnem a férjemet, hogy segítsen, mert beteg vagyok, és friss házasok vagyunk; amikor szerelmeskedni szeretnék a férjemmel; amikor szerelmeskedni szeretnék a feleségemmel; amikor elutasítanak; amikor el szeretnék hívni valakit valahová; amikor várom, hogy az orvos visszahívjon; amikor kirúgnak; amikor ki kell rúgni valakit -- nos, ebben a világban élünk. Egy sebezhető világban élünk. És az egyik módja annak, hogy kezelni tudjuk a dolgokat, az az, ha eltompítjuk a sebezhetőséget.
...
A gond az -- és ezt a kutatásból veszem -- hogy nem lehet megválogatni, mely érzelmeinket tompítjuk el. Nem lehet azt mondani, ez itt a rossz része. Itt van a sebezhetőség, a gyász, a szégyen, a félelem, és itt van a csalódás, na ezeket nem szeretném érezni. Akkor kérnék szépen egy pár sört és egy diós-banános muffin-t. (Nevetés) Na ezeket nem szeretném érezni. És tudom, hogy most azért nevetnek, mert értik... Az Önök életének elemzéséből élek... ... Istenem...! (Nevetés) Nem lehet a kemény érzéseket eltompítani, csak ha az érzelmi életünket, az érzelmeinket is eltompítjuk. Nem lehet szelektíve tompítani. Úgyhogy, ha eltompítjuk a rosszakat, eltompul az öröm érzése is, a hálaérzet is, és a boldogságérzetünk is. És akkor persze rosszul érezzük majd magunkat, és keressük majd valami célt, értelmet, és majd megint sebezhetőnek érezzük magunkat, és akkor majd megiszunk pár sört, és megeszünk egy diós-banános muffin-t. És ebből aztán egy ördögi kör lesz.
....
Az egyik dolog, amin szerintem megéri elgondolkoznunk, hogy miért és hogyan tompítunk. Nem is kell, hogy szenvedélybetegséggel tegyük. Másképp is lehet: például azzal, hogy a bizonytalan dolgokat biztosnak látjuk. A vallásból, ami régen a misztériumba és hitbe vetett nagy bizalom volt, mára bizonyosságok állítása lett. Nekem van igazam, neked meg nincs. Pofa be. Erről van szó. Csak bizonyosságok. Minél jobban félünk, annál
...
Erre jöttem rá: ahhoz, hogy látszódjunk, hogy mélyen, igazán lássanak minket, hogy sebezhetőnek lássanak; ahhoz, hogy teljes szívünkkel szeretni tudjunk, noha nincs semmi garancia -- és ez igazán nehéz, és szülőként mondom, hogy ez iszonyúan nehéz -- hogy a hála és az öröm érzéseit megélhessük, a félelem közepette, amikor elcsodálkozunk: "Szerethetlek-e ennyire egyáltalán? Hihetek-e mindebben ennyire szenvedélyesen? Lehetek-e ennyire határozott mindezzel kapcsolatban?" ahhoz, hogy meg tudjunk állni, és ahelyett, hogy túldramatizálnánk, hogy mi minden rossz történhet, inkább azt mondjuk, hogy "Annyira hálás vagyok, mert sebezhetőnek érezni magam annyi, mint élni." És az utolsó dolog, ami talán a legfontosabb, hogy el tudjuk hinni, hogy elegek vagyunk. Mert ha abból indulunk ki hogy "Elég vagyok", akkor már nem kiabálunk, hanem elkezdtünk figyelni, kedvesebbek és gyöngédebbek lettünk a körülöttünk lévőkhöz, és egyben kedvesebbek és gyöngédebbek lettünk önmagunkhoz is.
